| JeepCKing: Calypso szigete... Mi ez mi, ily rövidke Idő elteltével hozzád köt,
Mint kacs szőlőt a karóhoz? S miért hiányzol úgy, Mint sötét börtön Rabjának a
napfény? Miért borzong testem úgy, Mint kit szellő simogat, Mikor hangod hallom?
S miért álmodok ébren is… Ébren is Terólad, mint Éhező a kenyérről? Miért
szomjazom csókod, Mint sivatagi vándor A kristály tiszta vizet? S miért halok
bele újra, S újra minden érintésbe Melyet tőled kapok? Miért égek el minden
Pillantásodban, mint Bűnös lélek a pokolban? S miért lüktet így a hús A
mellkasomban, Mikor hozzám jössz? Mi ez az érzés, Mi lakozik Énbennem? Mi ez, mi
feldúlja jelenem, S zúzza szét napjaim? Mi ez, mi így megszédít, Mint a jó bor,
S elveszi eszem? Mert… Kis szobámban ülök, s merengek magamban, Rabul ejt
hiányod, s zavar van agyamban. Azt sem tudom ki vagy, még nem is ismerlek, Hogy
lehet, hogy máris, szívemben cipellek? Jár az óra; tik-tak, de nem megy az idő,
Vánszorognak percek, s képek jönnek elő; Fogom a két kezed, s szép szemedbe
nézek, Kedvesen mosolyogsz, s utolér a végzet. Bármire gondolok, te jutsz az
eszembe, Bármerre is járok, te jársz a fejembe. Ha szemedbe nézek, egy világot
látok, Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok. Bárkivel beszélek, te szólasz
helyette, Bármilyen nőt látok, mindnek vagy felette. Ha két kezed fogom, enyém a
mindenség, Bármilyen ajándék, nélküled semmiség. Bárhova is lépek, a lábnyomodat
látom, Álmaimban folyton, érkezésed várom. Lelkemben kisvirág, egyre csak
növekszik, Szívem lüktet vadul, tehozzád törekszik. Pici szád hívogat, mint
méhet a virág, Nektárja többet ér, mint az egész világ. Bőrödnek bársonya, mint
a finom selyem, Két kezed orcámon, s nem találom helyem. De ez a pillanat, mint
holmi varázslat, Éjfélt üt az óra, s elszáll a káprázat. Marad a valóság; Te nem
vagy itt velem, Így egyedül hajtom, álomra a fejem. Egy belső hang, mely Feléd
irányít, s én Képtelen vagyok e különös, Csábító hangot nem Meghallani, mintha
csak Szirén éneke volna. S Calypso szigetének Partjai, mint mágnes A vasat, úgy
vonzza Kicsiny hajómat, s nincs Szél, mi irányváltásra Késztethetne… Legalábbis
azt hiszem… De ha egyszer végre Partot ér hajóm, S fejem Calypso Lágy ölébe
hajtom… Erőt vesz majd rajtam… … egy örök álom. 2004. december 16. JeepCKing:
Testemet adom... Festenék néked csodás világot, Égi ecsettel mennyei képet…
Hintenék feléd sok száz virágot, Cserébe tőled csak ennyit kérek: Csak fele
annyira szeress engem, Mint az én szívem parázslik érted. És én nevedet
himnuszba zengem, S testemet adom: legyen az vérted. 2004. december 31. Goethe:
Ezer alakban rejtőzhetsz Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-Kedvesség,
látom, mind te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-Jelen,
látom, hogy merre vagy. A karcsu ciprus ifju erejében, Csupa-Szépség,
felismerlek: te vagy; a folyam zsongó hullámtengerében, Csupa-Hízelgés, ott is
csak te vagy. Ha a szökellő vízsugár kibomlik, Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik, te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy. Rét
szőnyegében ragyogó virágok: te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy: hol ezerkaru
repkényt kúszni látok, ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy. Mikor hajnal gyúl rőten a
hegyekre, Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy; a tiszta ég szent legét
belehellve, Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy. Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy; és mikor Allah száz nevét idézem, minden
nevének visszhangja te vagy. Goethe: A kedves közelléte Rád gondolok, ha nap
fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az útakat; s éjjel, ha ing a kis palló a
vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a
ligetben ha néma csend borúl rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármi messze
válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Ó, jössz-e már!
Petrarca: Ha nem szerelmet Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek? És ha szerelem
ez, minő, miféle? Ha jó, miért van oly halálos éle? Ha rossz, e gyötrelem miért
oly édes? Miért sirok-rivok, önként ha égek? S ha kénytelen, mit ér a könnyek
éje? Élő halálnak kéjes szenvedése, miért ölelsz, ha én egyet nem értek? S ha
egyetértek: nincs ok fájdalomra. Mély tengeren, kormánytalan bolyongok egy
gyönge bárkán, összevissza szélben. Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok, hogy nem
tudom magam se, jó mi volna; fázom hő nyárban, s égek puszta télben. Dsida Jenő:
Tündérmenet A tücsök cirregve fölneszel. Testem hűs álmokat iszik. Apró
csillagos éjtündérek a szívemet hozzád viszik. Parányi szekérre fektetik, pihék,
mohák közé, puhán, befödik zsenge nefelejccsel s lehelnek rá éjfél után. Húzzák
lassú, nyüzsgő menetben - szemükben harmat, áhitat - csigák s iszonyú nagy füvek
közt, a sárga holdvilág alatt. Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret Van,
aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik. Van, aki azt hiszi, tehet, amit
akar, hiszen szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen
mert szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert
szeretik. Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel. Van, akinek
számára a szerelem határos a szeretettel. De van olyan is, aki a szerelmet
összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel
tévesztik össze a szerelmet. Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt
nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett. Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely
széttépi azt, amit szeret. Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre
bombáit ledobja. Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a
levegőben. Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja
az éhező kisgyerek. Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot. Van, aki bölcsen, mint a
medve a téli álmot. Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a
másikat, akivé maga is válik általa. Kosztolányi Dezső: Szerenád A kormos égből
lágy fehérség szitálja le ezüst porát. Dideregve járok ablakodnál a hófehér nagy
úton át. S amint megyek itt éji órán, lépésem mégse hallható, mert zsongva,
súgva és zenélve halkan szitál alá a hó. S körülvesz engem zordon árnyat egy
hófehér szelíd világ: angyalpárnáknak tollpihéje, zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc, mint angyalok fényszárnya ó, minek szelíded
altatóul halkan zenél a tiszta hó. Oly mély a csend, a város alszik, mind
járjatok lábujjhegyen! Pihék, zenéljetek ti néki, hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává változz át csöndes utca, ó! Fehér rózsákként hullj az
éjben reá, te szálló, tiszta hó! Vecsey K. Mária: Látni Látni nemcsak mindig
szemmel, látni szívvel, szerelemmel, az az igazi, a belső, szerelmes
legeslegelső. Látni ne csak a szemeddel, inkább a szíveddel vedd el! Mert azt
úgyis megtalálod, amikor már nem is látod. Látni így kell: szerelemmel, ha látni
akar az ember; és, ha így lesz a sajátod, akkor mindörökre látod. Radnóti
Miklós: Két karodban Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol
csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem
félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a
halálon, mint egy álmon átesem.
padding-right: 0cm;
padding-top: 0cm;
padding-bottom: 0cm;
padding: 0cm;
padding: 0cm 0cm; }
input, textarea
{ background: #0080FF;
font-family: verdana;
color: #0080FF;
letter-spacing: 0pt;
font-weight: none;
font-size: 7pt;
border-style: dashed;
border-color: #5BADFF;
border-width: 1px; }
-->
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
